Főoldal

Miért fontos az ISO IEC 27001:2022?

Azért fontos az ISO IEC 27001:2022, mert a jelen korban, lassan már nincs olyan cég, vállalkozás, amely ne használna információs, informatikai rendszert.

Az informatikai rendszert és a benne lévő információt viszont védeni kell, hiszen sok esetben ezek a legfontosabb és legértékesebb eszközök a cég életében.

Ezek hajtják az üzletet, termelik a profitot és adják a cég értékét.

Ennél fogva kritikus a hatása az üzletmenetre, ami kihat a cég eredményességére és jövőjére. Nap mint nap hallunk indormatikai leállásokról, hackelésről, adatvesztésről amik megbénítják az adott vállalkozást és néha milliárdos veszteségeket okoznak.

De még egy kis KKV-nak is (több) milliós veszteséget okozhat, ha akár csak 1-2 napra nem elérhető az ügyfél adatbázis, vagy leáll a rendeléskezelő rendszerük.

Egy külső támadás esetén pedig, akár az összes adat elveszhet, ami alapjaiban roppanthatja meg egy cég életét (ha nem áll rendelkezésre korábbi adatbázis mentés).

És akkor még ott vannak a különböző állami, jogi és szabályozási követelmények, megrendelői előírások, auditok, amiknek szintén meg kell felelnie egy cégnek.

Az információs védelem első lépései

  1. Felkészülés a lehetséges biztonsági incidensekre kockázatértékeléssel.
  2. Felkészülés azok elhárításához.
  3. Kezeléséhez szükséges folyamatok és biztonsági irányelvek kiépítése.

Az ISO IEC 27001:2022 ezt segíti és naprakész iránymutatásokat és követelményeket biztosít a szervezeteknek, hogy azok megvédjék az üzletileg értékes adataikat a külső támadásoktól és a belső hibáktól.

Ha egy cég kiépíti a 27001:2022-es szabványt, akkor az nagymértékben növeli az információs és informatikai biztonságot. Maguk a módszerek, követelmények, folyamatok biztosítják a kockázatok csökkenését.

És ha be is üt a baj, már lesz rá cselekvési terv, utasítások, folyamatok, amik biztosítják, hogy az üzlet a lehető leghamarabb visszatérjen a normális kerékvágásba.

  • A szabvány kiépítése nagyban növeli az érzékeny információk, adatvagyon védelmét
  • Csökkenti a számítógépes támadások, adatszivárgások, információbiztonsági incidensek kockázatát.
  • Biztosítja az üzletnek fontos adatok sértetlenségét, rendelkezésre állását és a hozzáférési szintek megfelelő jogosultságát.

A szabvány fő kulcseleme a kockázatalapú megközelítés és a kockázatok rendszeres újra értékelése, ellenőrzése. A cégnek, szervezetnek azonosítani kell az információbiztonsági kockázatokat, és azok kezelésére vagy csökkentésére adott intézkedéseket kell hoznia. Ezt rendszeresen és folyamatosan kell végezni. AZ ISO 27001 erre a PDCA (Plan-Do-Check-Act) módszert használja.

Az ISO IEC 27001:2022 a legújabb verziója a 27001-es szabványnak. Ez a verzió a korábbi változatokhoz képest számos frissítést és fejlesztést tartalmaz, amelyek még jobban megfelelnek a modern szervezetek információbiztonsági szükségleteinek.

ISO IEC 27001:2022-es verzió újdonságai

  1. A kockázatkezelés hangsúlyozása: A szabvány még inkább a kockázatkezelésre fókuszál, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a szervezetek folyamatosan elemezzék és kezeljék az információbiztonsági kockázataikat.
  2. A beszállítói kapcsolatok kezelése: A szabvány hangsúlyozza a beszállítók szerepét az információbiztonságban, és előírja, hogy a szervezetek biztosítsák, hogy partnereik is megfeleljenek az elvárt biztonsági követelményeknek.
  3. Rugalmasabb követelmények: Az új szabvány változtatásai lehetővé teszik, hogy a különböző méretű és típusú szervezetek rugalmasabban és testre szabottabban alkalmazzák az információbiztonsági intézkedéseket. Ez különösen fontos a kkv-k számára, akiknek gyakran korlátozott erőforrásaik vannak a biztonsági rendszerek kialakításához és fenntartásához.
  4. Technológiai fejlődésre való reagálás: Az ISO IEC 27001:2022 figyelembe veszi a legújabb technológiai trendeket és fejlesztéseket, beleértve a felhőszolgáltatásokat, az IoT-t és a mesterséges intelligenciát.
  5. Jobb integráció más irányítási rendszerekkel: Az új szabványt úgy alakították ki, hogy jobban integrálható legyen más ISO szabványokkal, mint például az ISO 9001 (minőségirányítás) vagy az ISO 22301 (üzletmenet-folytonosság irányítás). Ez egyszerűbbé teszi a szervezetek számára, hogy egységes és hatékony irányítási rendszert alakítsanak ki.
  6. Üzleti folyamatok és megfelelés javítása: A frissített szabvány elősegíti a jobb üzleti folyamatokat és a jogszabályi megfelelést, különösen a GDPR és egyéb adatvédelmi rendeletek kapcsán.
  7. Fokozott nemzetközi elismerés: Az ISO IEC 27001:2022 tanúsítás még nagyobb presztízzsel bír, mivel az új verziók követelményeinek való megfelelés a nemzetközi piacon is nagyobb elismerést jelent. Ez versenyelőnyt jelenthet a globális piacon működő vállalatok számára.
  8. Az emberi tényező: Az új szabvány nagyobb figyelmet fordít az emberi tényezőre, felismerve, hogy az alkalmazottak hibái gyakran a biztonsági incidensek fő okai.

Összefoglalva az ISO IEC 27001:2022 szabvány fontosságát egy cég életében

  1. Átfogó védelem: Az ISO 27001 nem csak a technikai biztonsági elemekre fókuszál, hanem az emberi tényezőket, a folyamatokat és a szervezeti kultúrát is figyelembe veszi. Ezáltal komplex védelmet nyújt az információbiztonsági kockázatokkal szemben.
  2. Informatikai incidens esetén: A kiépített IBIR rendszer biztosítja, hogy a cég a lehető leghamarabb visszatérjen a normál működéshez.
  3. Megbízhatóság és bizalom: Az ISO 27001 tanúsítvánnyal rendelkező szervezetek bizonyítják, hogy komolyan veszik az adatvédelmet és a biztonságot. Ez növeli a partnerek, ügyfelek és a befektetők bizalmát.
  4. Jogszabályi megfelelés: Sok országban vannak olyan jogszabályok, amelyek előírják az érzékeny adatok védelmét. Az ISO 27001 segít a szervezeteknek megfelelni ezeknek a követelményeknek.
  5. Kockázatcsökkentés: A szabvány kötelezi a szervezeteket, hogy azonosítsák és folyamatosan értékeljék az információbiztonsági kockázataikat, majd kidolgozzanak megfelelő intézkedéseket azok kezelésére. Ez jelentősen csökkenti az adatvédelmi incidensek kockázatát.
  6. Folyamatos fejlesztés: Az ISO 27001 egy folyamatos fejlesztési folyamatot igényel, amely segít a szervezeteknek lépést tartani a folyamatosan változó kiberbiztonsági tájjal.

További információk az ISO/IEC 27001:2022 szabványról

Telefon

+36 30 570 3238

Email

office@fixpmo.hu

FixPMO Services Kft.

1202 Budapest, Pirók Gyula u. 31.
Adószám: 13563758-2-43
Cégjegyzékszám: 01 09 390673

Kovács-Kruzslicz Anita, PMP

ISO 27001 felkészítés, FixPMO Kft.

kovacs.kruzslicz.anita@fixpmo.hu

Kovács-Kruzslicz Anita, PMP - ISO 9001

A folyamatfelmérésben, -dokumentálásban 20+ éves tapasztalattal rendelkezem, PMP képesítésű projektmenedzser vagyok, és alapos ismerettel rendelkezem az ISO 27001 szabványt illetően.

A felmérési-, folyamat dokumentálási-, és szervezési képességeim biztosítják a kompakt, 1 hónapos audit felkészítési projektek sikerét.

Az elmúlt években 100%-ban sikeres ISO auditokat készítettem elő. Ügyfeleimmel szoros és tartós kapcsolatot ápolok, és az éves felülvizsgálati auditokra való felkészülésben is aktívan részt veszek.